Az opera az emberek 99.99% százalékának rizsporos Rigoletto- és Valkűrök-részleteket jelent áriázó kövér nénikkel és sznob pezsgőspoharakkal. Ha egyáltalán jelent valamit. Ami roppant nagy kár. Mert történnek olyan izgalmas dolgok is a szemünk láttára, mint pl. John Adams, Philip Glass, sőt még kicsiny hazánkban is mutatnak be mindeddig nem hallott kortárs operákat (Selmeczi György: Bizánc). Ez most épp egy azóta már klasszikussá érett mű, a Nixon in China, amit 1987-ben mutattak be (még a címszereplő életében), de a politikai részétől hadd kíméljük meg most magunkat, úgysem igazából arról szól, hanem tényleg, konkrétan Nixon elnök 1972-es kínai útjáról. Hidegháborúban jártasoknak szerintem extra-libabőrös lehet a mű, de mindenkit bátorítok némi újraolvasásra (nem akarok bőcsködni: nekem is hiányosak az ismereteim, a librettót sem voltak idegeim végigolvasni figyelmesen, de annak idején majdnem a vietnamos filmek szakértője lettem, úgyhogy legalább a korszak nem áll messze tőlem). Húsos darab, mindenesetre, főleg ha a történetet és a szövegkönyvet is melléolvassuk). Adams a hagyományos opera-zenekarhoz olyan hangszereket adott, mint szintetizátor, vagy szaxofon-szekció. Azzal "vádolják" ezt az operát, hogy minimalista, amiben a klasszikus operák ismerete után lehet némi valóság, de pont ezért választottam egy olyan részletet, amiről nem feltétlenül ez jut az ember eszébe. Az elnökné (a FLOTUS), azaz Pat Nixon egyik kirándulásáról szól a kínai vizit alatt. I am not a crook!
Sokáig gondolkoztam, melyik Wagnert rakjam fel először a blogra. Nyitányt posztolni túl egyszerű, a Valkűrök híres dallama pedig már minden kibaszott Nokia telefonban megvan. Itt van viszont ez a gyönyörű kórus a Tannhäuser és a wartburgi dalnokversenyből, ami mindig libabőrössé tesz -- Gänsehaut, mondhatni. Másrészt meg pont az idén lesz 170 éves ez az opera, úgyhogy teljesen időszerű. Ez a Pilgerschor egyébként többször is "megszólal" a darabban, de talán ez a legszebb énekük, amiben ráadásul a wagneri leitmotif-ideálnak megfelelően a nyitány dallamai is visszatükröződnek, ezúttal ugye férfikórus által. Megrögzött agnosztikus ateistaként a legjobban a Hallelujá!-tól lep el a hidegmeleg verejték - ezen a honlapon lehet figyelni a szöveget közben. Opera lévén hálistennek sokféle verziója megtalálható, talán a legfaszább a Solti György által vezényelt 1970-es párizsi előadás felvétele (sajnos, nincs a jutubon, de ez is megteszi), de ha unatkozunk, rá lehet keresni a jutubon, még egész kedves félamatőr kórusok előadásait is megtalálhatjuk a mára már klasszikus, operai kontextusból kiragadott felvételek és csak úgy előadott verziók között. Hundertprozent, hogy nem ez az utolsó Wagner ezen a blogon.
