A Physics egy nagyon hamar megszűnt, kevés kiadványt megért igazi ritkaság volt a kilencvenes évek vége felé, amikor már és még nem volt "divatja" az efféle minimalista, a hetvenes évek kraut-rockjában gyökerező fél-elektronikus zenének. Már ahhoz is elég nagy elszántság kell, hogy valaki Fizikának hívja a zenekarát, nemhogy ilyen monoton, a szám címéhez passzolóan ténylegesen drone-oló (miért nincs erre jó magyar szó? gyertek, találjuk ki. ezúttal versenyt hirdetek: a drone, droning - nem a minihelikopter! - szó legjobb magyarításáért fizetek egy kávét egy tetszőleges kolozsvári kocsmában.) hangzással álljon elő. Nem is csodálom, hogy hamar megszűntek. Pedig nagyszerű zene ez, ha nem is passzol minden (lelki)állapothoz. Érdekes még, hogy a drone itt szinte szó szerint is drone: néha helikopterre emlékeztető szintihangok dúsítják az elszállós, kókadozós, kánikulához maximálisan találó fílinget. [ui. ma jól benéztem a napot, haha. a dátumot már nem cserélem ki, csak a címet javítottam]
Mai meglepetésünk pedig a Svédbe csángált Emøke, a (joggal!) egyre felkapottabb Fáradt város hangjai kurátora, aki némi morbid felhangokkal ellátott vendégposztot írt nekem:
Ha instrumentális elektronikáról van szó, kevesen képesek olyan szintű melankóliába süllyedni (emelkedni?) mint a texasi Adam Wiltzie és Brian McBride (egykori) ambient-drone projektje, a Stars Of The Lid. Bátran merem állítani, hogy ez a fenséges kollaboráció nemcsak a vájtfülűeknek számít mérföldkőnek az ambient zene történetében (vagy megemlíthetjük a ’modern klasszikus’ címkét is, ha már amúgy is roppant trendi), hanem az is otthonra lel benne, akit amúgy hidegen hagy az elektronikus hangzásvilág. Szem (fül?) szárazon nem marad. Ezért felfoghatatlan számomra, hogy mégis oly kevesen ismerik őket az erdélyi prérin. Pedig ha szívesen átadod magad Henryk Górecki vagy Arvo Pärt dallamainak, akkor már csak egy lépésre vagy attól, hogy erre a következő szintre emelkedj. Ez a minimalista, mennyei drone-himnusz tökéletes betekintést nyújt Wiltzie és McBride munkásságába, melyben a vonós hangszerek könnyed elektronikával szeretkeznek a legfinomabb ambient műfajok leple alatt. Ha zenét választhatnék a saját temetésemre, akkor mindenképp azt szeretném, ha ezt játszanák, egy végtelenített loop formájában. Titkon remélem, hogy olyasvalaki is olvassa ezt a bejegyzést, aki majd jelen lesz ott és tenne is valamit az utolsó kívánságom érdekében. Köszönöm előre is.
