A Software nem Bill Gates titkos titkos zenei projektje, hanem egy obskúrus német (mi más?) duó (néha nem is Software-ként, hanem csak simán Mergener und Weisserként fordulnak elő), akik 1984 és 2000 között voltak aktívak, tehát pont akkor, amikor a legnagyobb innovációk történtek a téren, de az elektronika azért még nem tört be a mainstreambe. Ez a szám pl. a Ceau-rendszer legdurvább napjaiból való. Nem volt még Fruity Loops meg ilyesmi, szóval hiába szoftver a "zenekar" neve, attól még hardver szintikkel és analóg rögzítő-rendszerrekel készültek a zenék, és érződik is, sokan most, a 21. században erőlködnek, hogy ezt az oldschool-szinti-hangzást emulálják. Nem lettek olyan híresek, mint pl. a szintén német Tangerine Dream, de azért akad egy-két kellemes pillanat a diszkográfiájukban. Most már viccesen retrónak tűnnek a számcímek meg a borítók (az egyiknek pl. egy fraktál, aminek a létrehozása akkori számítógépekkel mekkora dolognak számított, emlékszem még!), de a zene több mint hallgatható. Ez pl. egy nagyon tangerines, egyszerű, de izgalmas téma.
Giorgio Morodert valamiért nagyon (újra)felfedezte magának a kortárs elektronikus miliő, s mondjuk jól is tette. Nagyon sok filmzenét is írt viszont a megboldogult hetvenes-nyolcvanas években, az akkor mérföldkőnek, bazinagy újításnak számító szintetizátorokat beházasítva a filmzeneileg nagyon konzervatív Hollywoodba. Nem maradt nagyon gyümölcsöző ez a dolog, igazából a mainstream Hollywood azóta is a német romantika (Wagner) csecseit csócsálja John Williamsék által. Mindegy, ezért a filmzenéért Oscart is kapott az olasz producer-dídzséj-úttörő, mellesleg a film is kibaszottul jó, tessenek szívesen bepótolni ha nem látták. A nóta maga egy cefetül fülbemászó szintitéma, valahol Kraftwerk és Jean-Michel Jarre között, egy diszkós-üldözős ritmusra rápittyegtetve.
Ez egy ausztrál zenekar (tudod, ahol a víz fordítva örvénylik le a lefolyón :D), és a Kraftwerk már láthatólag a Föld másik felén is pusztított, nagyon megihlette ezt az elektonikus duót is. Ez a második, a számhoz hasonló című albumuk, 1978-ból, és noha egyesek másként címkéznék, nálam simán kimeríti a pszichedelikus zene fogalmát. Csak akkor még másképp csinálták. Kellemesen bizsergő szintiszólamok, a viszonylag hosszú számnak csak a közepén jön be a pulzáló ritmus, akkorra már egyfajta "refrén" is kialakul. S a végére jön a hab a tortán: a szinte robotikus riffre jön rá a... szaxofonszóló! Ez az, bazmeg.
