A kolozsvári Melodeus kórus előadásában hallottam először ezt a darabot, és egyből megtetszett, magasan kiemelkedett a repertoárjukból. Sajnos, nem tudom hogy lenne felvételük róla, így ezt a youtube-on talált, de nagyszerű verziót tudom beposztolni (a Phoenix Chorale nevű kórus előadásában, akik -- ha jól sejtem -- az arizonai Phoenix város kórusa lehetnek). A norvég Ola Gjeilo amúgy talán a legkortársabb kortárs klasszikus szerző az eddig általam posztoltak közül, pofátlanul fiatal, nálam mindössze 3 évvel idősebb. Northern Lights nevű kórusműve és ez, a Szférák tűnik a legismertebbnek tőle. Érdekessége, hogy egy cudarul ateista ország fiaként régi latin vallásos szövegekre ír teljesen új és gyönyörű dallamokat, ebben épp a Kyrie eleison (na jó, ez pont görög) hangzik el. Őszintén, sok köze szerintem nincs az Uram, irgalmazz szintagmához, de nem is kell legyen, ez csak egy ürügy egy igazán angyali és légies, minimalista kórusműhöz. Ha a cím felől közelítjük meg (szférák, égitestek), sokkal több értelme van, afféle univerzumban vándorló hangok zenéje ez, csillagok sóhaja. Az élet csodaszép című Frank Capra-film elején levő csillagos jelenet jut eszembe róla, de szerintem akár Kubrick is használta volna az Űrodüsszeiához.
Henryk Górecki egy lengyel zeneszerző volt. Életművében volt egy hatalmas törés: avantgárd, disszonáns minimalizmussal kezdte, a hetvenes években viszont átváltott az ún. szent minimalizmusra (én is most hallottam ezt a fogalmat először, nyugi). Az óriási kórusra írt Miserere ilyesfajta kórusmű, születésem évében (1981) írta, a Szolidaritás mozgalom elleni kormányzati megtorlásokra reakcióként. Nem is lehetett hallani jópár évig. Természetesen többfajta verziója fellelhető, ezt most konkrétan a chicagói szimfonikusok kórusa adja elő egy ottani templomban. Mondani sem kell, gyönyörű, angyali szerzemény, nyugodtan el lehet tekinteni születésének mindenféle politikai körülményétől. Érdemes figyelni viszont a vége felé felerősödő, a légies szépséggel kontrasztba lépő, nyomasztóvá váló Domine! hangokra, ami valahol elég szépen kifejezi az "istenfélő" fogalmunkat.
