A Magma egy mai napig aktív francia zenekar, a nagyszerű hetvenes évek nyitottságából bújtak elő, s valamilyen szinten a jazz felől indultak, de annyira különleges zenét produkáltak, hogy (már csak a dalszövegekben használt, általuk kreált nyelv(!) miatt is) külön szubzsánerként/műfajként szokták emlegetni őket a progresszív rock-enciklopédiákban: zeuhl. Részemről támogatom az ötletet, hogy ne egy ismert nyelven folyjon a lirizálás, így jobban kidomborul az emberi hang hangszer-jellege. Hamarabb rájövünk a turpisságra, ha megtudjuk, hogy ez azon ritka zenekarok egyike, ahol a dobos a zenekarvezető (Christian Vander), innen a ritmusalapú megközelítés. Ez az egyik korai, 1974-es, hasonló című albumukról származó negyedórás enyhe kis számocska, megfelelően sok hangulatváltással, viszonylag kevés ritmikai eltéréssel (nincsenek pl. irtó gyors részek benne, más kompozícióiktól eltérően). Vigyázat, helyenként nyomasztó a sok minimalista disszonancia, de izgalmas megfigyelni, hogyan viszik tovább ugyanazt az egyszerű motívumkát annyi sok kalandon. A háttérben elterülő, szűnni nem akaró hangok akár a drone-műfaj előfutárainak is tekinthetőek.
Egy, a szívemnek nagyon kedves ember hallgatott sok M83-at a másik szobában, s persze hogy akkor büdös volt. Csak miután lelépett szerettem meg ezt a zenét. Nem én vagyok az Electric Castle célközönsége, de ha ezeket a franciákat elhoznák, akkor lehet befizetnék. Ez így szombatra épp tökéletes, pláne hogy az album címe is Saturdays = Youth. Elbambulós, hátrafekvős, elvágyódós, kellemes.
