2015. május 9., szombat

Szombati vendégposzt - Bernard Parmegiani: De natura sonorum

A mai meglepetés az, hogy Józsi barátom vette át a kormányt, aki már nemcsak kedvtelési szinten prüntyögteti (balkezes) gitárját és pittyegteti szintetizátorát, íme hát:

A késői modernista zeneszerzők olyan kiemelkedő figurájáról lenne itt szó, akinek munkássága tudatosan emészt és reciklál minden előtte megtörténtet, de mindig reagál a vele együtt létező zenei jelenségekre is. A hatvanas évek közepétől jegyzett francia zeneszerző kezdetekben technikusként tevékenykedett, majd elektronikus zeneként leírható (szalagmanipuláció, túlzó effektek, musique concrete) műveket írt(?) és szerkesztett. Amolyan fenegyerekként él a fejemben, „remixel” klasszikus műveket, jazz-albuma van, a popzenét és különböző crooner műfajokat gyúr át a magáévá, szóval van bőven mit keresni nála. Nem rajonghatok minden Cage utáni zakatolásnak, de Parmegiani munkája csodálatos kort ível át (a jamaikai dub őstípusa lehetne, de hallottam például kétezer utáni beat zenéit), ezért megismételhetetlenül egyedi. Stílusát a furcsa, nem emberi (gyakran könyörtelen hirtelenséggel váltakozó) dinamika és az izgalmas ellentétbe helyezett textúrák játéka teszi egyedivé. Szavakkal nehezebb kifejezni, jöjjön inkább egy példa.

2015. május 8., péntek

Pénteki space - Quantum Fantay: Niek Shlut

Erről a zenekarról szinte semmit sem tudok (pl. hogy mi a francot jelenthet a nevük), csak annyit, hogy belgák és az Ozric Tentacles megtermékenyítő köpönyege alól bújtak elő ők is, mint megannyi más zenekar szerte a világon. Asszem körülbelül így is akartam rájuk, talán épp a last.fm ajánlotta Ozric-rajongóknak vagy ilyesmi -- de még egy becsületes angol nyelvű wikipédia-lapjuk sincs. Viszont nagyon profik, a hangzásuk nagyon tiszta, ha nem is teljesen eredeti, s a számjaiknak nagyon korrekt dinamikája van (húzdmeg-ereszdmeg). Ők maguk "liquid space rock"-nak írják körül magukat, amivel egyet tudok érteni. Az imént a dinamikát dicsértem, itt van egy izgalmas szám egy lassan tízéves albumról, ami a közepe felé átcsap egy nagyon gyors groove-ba (szinte látom magam előtt a beszívva pattogó tömeget valami rasztás fesztiválon), hogy hirtelen lenyugodjon és egy nagyon áttetsző, éteri érzésnek adja át magát, hogy majd a végére visszatérjen a nyitótéma egyik távolni rokona. Nagy "slágereik" nincsenek, egyenletesen kellemesek az albumaik, melegen ajánlom őket.

2015. május 7., csütörtök

Csütörtöki filmzene - Ernest Gold: Exodus

Ez a hétfői posztban szereplő eklektikus-szörfrockos-adaptáció eredetije, a hasonló című 1960-as film zenéje, amit az osztrák származású, meglehetősen sokoldalú alkotó, Ernest Gold írt. Azon "szerencsések" közé tartozott, akinek zsidó mivolta ellenére jól jött a náci anslussz: idejében meg tudott szökni Amerikába, ahol be tudott futni filmes és tévés zeneszerzőként, Golden Globe-ig és Hollywood Boulevard-os csillagig vitte az isten a dolgát, és ha jól számolom, kb. akkor halt meg, amikor a szüzességemet elveszítettem. Ez talán a legismertebb és legszebb darabja, de érdekes hogy eme filmhez írt zenéjének más mozzanatait is feldolgozták (vagyis sample-ezték), pl. Moby, aki némileg kívül esik jelen blog érdeklődési területén, de annyira gyakran hallani a számot, hogy mégiscsak belinkelem ide, illetve ide. Na de akkor a film főtémája, a hétfőivel összevetendő:

2015. május 6., szerda

Szerdai metál - Metal Church: Metal Church

Nem a legeredetibb metálbanda (de hát minden amerikai rockzenekar valamilyen szinten egy brit banda hangosabb, jobb PR-ral eladott koppintása néhány évvel később, egyezzünk meg), de 1984-hez képest elég marcona hangzást tudtak produkálni, figyeljük csak meg az első perc után belépő shreddinget, ami akkoriban nem volt túl gyakori. Nem olyan dallamos, mint az akkoriban nagyot hasító, Európából Kaliforniába áthallatszó metál, de cserébe idejekorán megteremtették a zenei és szövegbéli alapot a hasonszőrű, egyre durvább zenekarok számára (a nagy thrash-korszak csak még most kezdődget-forma). Igazából a jól eltalált tempóért szeretem (figyeljük meg a gitárok versus dobütések arányt), és azért, ahogy lassan, apránként felépíti a sistergő riff belépését. Mindez megszórva a korszak tipikus orrhangú rikácsolásával. Az albumon van amúgy később egy Deep Purple-feldolgozás is, csak hogy ne mondjátok, hogy alaptalan, amit írtam az európai "befolyásról".

2015. május 5., kedd

Keddi opera - Wagner: Tannhäuser, "Beglückt darf nun..." (zarándokok kara)

Sokáig gondolkoztam, melyik Wagnert rakjam fel először a blogra. Nyitányt posztolni túl egyszerű, a Valkűrök híres dallama pedig már minden kibaszott Nokia telefonban megvan. Itt van viszont ez a gyönyörű kórus a Tannhäuser és a wartburgi dalnokversenyből, ami mindig libabőrössé tesz -- Gänsehaut, mondhatni. Másrészt meg pont az idén lesz 170 éves ez az opera, úgyhogy teljesen időszerű. Ez a Pilgerschor egyébként többször is "megszólal" a darabban, de talán ez a legszebb énekük, amiben ráadásul a wagneri leitmotif-ideálnak megfelelően a nyitány dallamai is visszatükröződnek, ezúttal ugye férfikórus által. Megrögzött agnosztikus ateistaként a legjobban a Hallelujá!-tól lep el a hidegmeleg verejték - ezen a honlapon lehet figyelni a szöveget közben. Opera lévén hálistennek sokféle verziója  megtalálható, talán a legfaszább a Solti György által vezényelt 1970-es párizsi előadás felvétele (sajnos, nincs a jutubon, de ez is megteszi), de ha unatkozunk, rá lehet keresni a jutubon, még egész kedves félamatőr kórusok előadásait is megtalálhatjuk a mára már klasszikus, operai kontextusból kiragadott felvételek és csak úgy előadott verziók között. Hundertprozent, hogy nem ez az utolsó Wagner ezen a blogon.

2015. május 4., hétfő

Hétfői progresszív - Secret Chiefs 3: Book T - Exodus

Trey Spruance egy nagyon érdekes figura, a Mr. Bungle-ben és a Faith no More-ban kezdte, aztán megalapította a saját zenekarát (vagy inkább zenekarait) a titokzatosan hangzó Secret Chiefs 3 név alatt. Nem véletlen az ezoterikus hangzás, a zenekarvezető állítólag az ilyesmire van rákattanva, mindenesetre nagyon avantgárd, nagyon eklektikus zené(ke)t csinálnak -- azért nem tudom eldönteni hogy többesszámot használjak-e, mert néha teljesen kaotikus, hogy akkor most melyik a "rendes" zenekar, és melyik a szatelitbanda, vagy hogy is van ez. De végülis nem számít. A szinte black metálos cséphadarástól az egészen finom instrumentális részekig mindenfélével előállnak, ez itt éppen egy patetikusabb filmzene-feldolgozás, Ernest Goldnak az Exodushoz írt score-ját bolondították meg egy kis szörf-hangzással, amire a nem teljesen rossz videoklip is rásegít (little known fact: egy Kukker-videót/számot is inspirált anno!). Csütörtökön jön a filmzene eredetije.

2015. május 3., vasárnap

Vasárnapi avantgárd/fusion - Magma: Köhntarkösz (pt I.)

A Magma egy mai napig aktív francia zenekar, a nagyszerű hetvenes évek nyitottságából bújtak elő, s valamilyen szinten a jazz felől indultak, de annyira különleges zenét produkáltak, hogy (már csak a dalszövegekben használt, általuk kreált nyelv(!) miatt is) külön szubzsánerként/műfajként szokták emlegetni őket a progresszív rock-enciklopédiákban: zeuhl. Részemről támogatom az ötletet, hogy ne egy ismert nyelven folyjon a lirizálás, így jobban kidomborul az emberi hang hangszer-jellege. Hamarabb rájövünk a turpisságra, ha megtudjuk, hogy ez azon ritka zenekarok egyike, ahol a dobos a zenekarvezető (Christian Vander), innen a ritmusalapú megközelítés. Ez az egyik korai, 1974-es, hasonló című albumukról származó negyedórás enyhe kis számocska, megfelelően sok hangulatváltással, viszonylag kevés ritmikai eltéréssel (nincsenek pl. irtó gyors részek benne, más kompozícióiktól eltérően). Vigyázat, helyenként nyomasztó a sok minimalista disszonancia, de izgalmas megfigyelni, hogyan viszik tovább ugyanazt az egyszerű motívumkát annyi sok kalandon. A háttérben elterülő, szűnni nem akaró hangok akár a drone-műfaj előfutárainak is tekinthetőek.