Wright a Pink Floyd oszlopos tagja volt, de kissé megbújt Gilmour és Waters árnyékában, az új (kellemes, de nem nagy vaszizdasz) albumot sajnos már nem is érhette meg. Billentyűs volt, de sok korai Floyd-számban énekelt is. Azt, hogy mivel is járul hozzá a Pink Floyd hangzásához és dalaihoz, talán úgy lehet a legjobban felmérni, hogyha meghallgatjuk a szólóalbumait. Kettő van belőle, sok-sok év kihagyással jelentette meg őket. Ez az 1996-os
Broken China címűről van, és a Pink Floydnak a kevésbé vicces-himnikus, inkább patetikusan csöndesebb, későbbi, elszállósabb oldalát mutatja, akár lehetne a Fal egyfajta folytatása is, pszichológiájában mindenképp. Eme számnak már a tempója is tipikusan Floydos, de valahogyan mégis teljesen másvalami lesz belőle, és ki sem találnád, ki énekli a női vokált az elején: Sinéad O'Connor (aztán átveszi maga Wright). A felesége depressziójáról írta ezt a koncept-albumot amúgy, talán ezért is passzoló a női énekhang ide. Ilyenkor esik le, hogy egy legendás zenekar felbomlása vagy szüneteltetése talán nem is mindig rossz ötlet, mert ilyenkor a tagok mindegyike ki-kidob egy-egy szólóalbumot, amelyek közt igazi gyöngyszemek vannak. A Pink Floyddal is így van ez, a Waters, a Gilmour és a Barrett albumai mellett a Wrightéi is nagyszerűek, talán az egyszem Nick Mason-album lóg ki a sorból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése