Vasárnapi jazz fusion - Return to Forever: Theme to the Mothership

Chick Corea egy ördögi billentyűs, amit némileg árnyal a tény, hogy bevallottan szcientológus. A tehetséget viszont nem lehet elvitatni. A legendás Miles Davisnál "iskolázott", majd más zenekarok után a hetvenes évek elején megalapította a nemkevésbé legendás Return to Forevert, ami kb. a fúziós jazz kvintesszenciája: nem engednek a hangszeres tudás és a komplexitás negyvennyolcából, de nem vesznek el annyira az improvizáció sűrűjében, és a hangzást is kicsit a nagyobb közönség ízléséhez igazítják (az egy másik dolog, hogy a közízlés negyven év után hová fejlődött). Roppant nehéz számot vagy albumot választani, mert egy nagyon magas, konstans színvonalon zenéltek, de mindegyiknek van valami külön zamata. A sci-fi viszont úgyis közelebb áll hozzám, így a harmadik, 1973-as Hymn of the Seventh Galaxy címűt pécéztem ki, ebben még enyhe pszichedelikus hatások is megjelennek, nem is beszélve az (űr)utazásról, amire ez a szám is utal. Persze, nem kell különösebb koncepciót melléképzelni, pláne hogy nincsenek dalszövegek, de talán a szcientológiás információ fényében jobb is. Mindenesetre Corea a lightosabb, naivabb verziót nyomatja, mindenféle pozitív üzenetekkel, úghogy nincs baj. Maga a kompozíció egy akkoriban tipikus elektrizált jazz-rock elektromos orgonával, szinte Santanás szólókkal, Stanley Clarke nagyszerű basszusjátékával, amiben mindenki megkapja a maga szólólehetőségét a sodró refrének között. Az albumon vannak funkysabb és latinosabb szerzemények is, ez viszont komorabb hangvételével elég jó egyensúlyban van.