Hogy ne csak fonnyadt taták zenéjét posztoljam a hetvenes évekből "progresszív" címszó alatt, itt van egy viszonylag friss (ami kétezer utáni, az nekem friss :D ) svájci zenekar bemutatkozó albuma tíz évvel ezelőttről. Afféle Marillion- és késői Genesis-feeling által hajtott zene ez, amit jobb híján neo-prognak hívnak, de annak is a szimfonikusabb, sőt helyenként keménykedősebb, riffelősebb fajtájából. Teljesen ismeretlen, sőt elfelejtett zenekar ez, de méltatlanul. Persze nem egy egyenletes gyöngyszem ez a
Lepidoptera című album, de vannak rajta kitűnő darabok (érdekes, hogy a megszokott 7-8 perces prog-opuszok helyett viszonylag rövidebb, fogósabb "nóták" lepik el), mint pl ez a nyitódal. Kifejezetten szeretem a dupla torzított-billentyű-riffet, amit hamar felvált a szinte Dream Theateres refrén. Az ének csak későn úszik be, talán a leggyengébb pontja a zenekarnak - persze ettől még nem lesz rossz vagy hamis, de egy Russell Allen-jellegű, durvaságában is cizelláltabb orgánum alaposan megdobta volna. És persze a közepén helyet kap a szinte kötelező lelassulós-balladisztikus momentum, amiben a darab főmotívuma alakul kicsit. Az egész album hasonló jellegű, ha nem is ennyire kemény: nagyon kellemes, kimunkált muzsika.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése