Csütörtöki filmzene - Ennio Morricone: Il grande silenzio

Ennio Morricone sokak számára A filmzeneszerző, az emberek többsége ha mást nem is tud megemlíteni amikor rákérdeznek filmzeneszerzőkre, őt biztosan igen -- és joggal. Többféle zsánerhez írt (és ír, folyamatosan, 86 évesen is!!) zenét, de a legemlékezetesebbek valószínűleg a hatvanas évek legendás spagetti westernjeihez írt témái. Ezek közül is (talán) a leggönyörűbb az 1968-os Il grande silenzio (A halál csöndje) című Corbucci-filmhez írt soundtrackje (főszerepekben Trintignant és Klaus Kinski). Mintha nem is westernfilmhez készült volna, hanem egy romantikus, szívszaggató kamaradrámához, ahol az egymástól fényévekre levő szerelmesek szenvednek izzadt, hagymázas éjszakáikon. Holott eme nyitótéma alatt éppen hogy egy téli tájban ügető lovas képét látjuk (plusz a feliratokat), s csak a zene drámai csúcspontján ér elég közel a lovas a kamerához, hogy talán-talán felismerhessük, ki az, de a szegény túlkínzott ló nem bírja a szügyig érő havat, és bedobja a törölközőt (csak azért nem azt a verziót linkeltem be, amelyik direkt a filmből van kivágva, mert még az áltag jutub-minőségnél is szarabb a hangja). Ez a képsor teljesen átírja a zenét, a sistergő vonósokról máris a jegesen húzó Nemere bőr alá hatoló fúvása jut eszünkbe. Ja várj, akkor ezért vagyok libabőrös mindig amikor ezt hallom?