Ha az Eloy a német Pink Floyd volt, akkor a Triumvirat a német Emerson Lake and Palmer vagy Yes, de ez újfent nem probléma, legalább további bizonyítékokat szolgáltatnak arra, hogy Németországban nem csak a berliner schule és nemcsak krautrock létezett abban a korszakban. Sajnos a PR-juk nem volt annyira jó, így hamar eltűntek, mindössze egy évtizednyi igen koncentrált progresszívtörténeti hozzájárulás után. Nagyszerű, összetett darab ez a címadó, talán legismertebb albumukról: a patetikus, dallamos részeket játékos billentyűfutamok váltják, aztán a vége felé bejön egy teljesen más, galoppozós harmadik téma, egy kissé szintis, mára már nosztalgikus szinti-hangszínnel. Az érdekes az, hogy a rockzene talán legfontosabb hangszere, a gitár egyáltalán nem is hiányzik, a bőgő, dob és billentyűsök/zongora triumvirátusa teljesen kitölti a teret - csak (szintén az Eloyhoz hasonlóan) egy kissé karaktertelen énekhang ront az összeképen picit. Bocsánat a gyalázatos hangminőségért, de legalább újabb érveket szolgáltatok a youtubos zenehallgatás ELLEN.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése